A szívem csücske ez a kereken egy éve indult randiblog :) Egy jógapajtásom úgy fogalmazott, hogy biztos egyfajta meditáció nekem a randiblogon keresztül átszűrni és strukturálni a gondolataimat, megéléseimet. És valóban, gyönyörű tanulásom és visszatekintésem volt benne, kiírni magamból több mint tíz év randitapasztalatait, mókakacagását és homlokráncolós pillanatait is. A régmúlt/közelmúlt sztorijai voltak ezek, amiket a személyiségi jogokra pedánsan ügyelve (Benedekből Bonifác lett, Enriquéből meg Ernő) nagy elánnal posztolgattam tavaly :) 

A helyzet akkor vált élessé, mikor aztán koronaenyhültével a nyáron beérkezett az első randimeghívásom a maramerlot indulása óta. Egy volt kollégám hívott el randira, és már az asztalnál helyet foglalva cinkosan megkérdezte: “Akkor én most benne leszek a blogodban?” :) Amire én - magamtól szokatlan módon - zavartan heherészve válaszoltam, hogy áááádehogy :D Aztán több szó nem esett a blogról, a randi pedig felejthetőbe fordult, nem kerekedett belőle se szórakoztató, se magvasbölcs anekdota. De ettől még mérföldkő volt a randizáshoz való hozzáállásomban, mert rendbe kellett tennem magammal, hogy miként fogom a jövőben prezentálni ezt a randiblogdolgot. Ugyanis ha nulláról ismerkedek meg valakivel (ismerős ismerőse házibulin, előadás utáni büfénetworking, egyebek), akkor bizony ott figyel az én szívemcsücske blogom a sarokban mumusként riogatva szegény randialanyomat… Hisz ki örülne, ha kiszemeltjéről kiderülne, hogy az gondosan naplózza és istenbocsá publikálja randilenyomatait?! Még ha mindez meditációs-népnevelő célzattal is történik :D A legjobb barátnőmmel beszélgettünk erről, hogy vajon lesz-e férfi a Föld kerekén, aki oké lesz az én nyilvános randinaplómmal... Arra jutottunk, hogy nemigen, vagyis szép lassan el kell engednem a maramerlot-vallomásokat, hogy tiszta lappal indíthassak párkereső fronton.

Nem akaródzott elengedni, túlságosan szerettem ahhoz ezt a kis projektet... Viszont abban továbbra is bizonytalan voltam, miként fogom majd olyan gyengéden bármely jövőbeni randialanyom tudtára adni a blogom létezését, hogy az ne pattanjon meg a hír hallatán azonnal. A baráti köröm cukkolt is, hogy az lenne a korrekt, ha kicsapnám a randinaplómat az asztal közepére a kávé mellé első randin, de ettől a forgatókönyvtől erősen ódzkodtam :D A következő randimmal, a Közel-Kelet kutatóval óvatosan jártam el: nem említettem neki a randiblogot, de a sztorinkat azért utóbb megírtam, mert volt benne egy jó kis lecke. Ha indítványozod, hogy a borozás után még sétáljatok, és a srác visszakérdez, hogy “sétálni szeretnél?”, akkor az egyenlő egy “ne sétáljunk”-kal :D 

Aztán jött egy pasi, akit unokatesóm mutatott be, és vele egész kitartóba fordult a randizásunk. Neki se dörgöltem az orra alá a maramerlot-t, sőt igazából hosszasan rejtegettem, amúgy is irtó lassan haladt vele a randiszekér, hetente egyszer találkozgattunk… A nyolcadik randinkon aztán előrukkoltam neki a maramerlot-val, közepesen megilletődött reakciót váltva ki belőle. De nem pattant meg a hír hallatán, azt én tettem meg végül, túl nagy lévén a kor- meg a világnézet-különbség... Mivel az a randiszéria viszont humorgazdag volt (a pasi még a nagyimnál is kevesebb emojit használt az üzenetváltásainkban, steril világnézet első intő jele, aztán a macskája majdnem a cipőmbe pisilt, gyűltek a viharfelhők szépen), ezért erősen gondolkodtam, hogy posztolom a kis etapunkat. Nehéz ügy volt, hugom szavaival élve randibloggerként az is sértés, ha megírom a pasit, meg az is, ha nem :D Végül nem írtam meg a “Hosszúra nyúlt randizás dicsérete” című eposzt, nyugodtabb így a lelkem.

Mindenesetre a hugaim végig pozitívak voltak: ha megtalálom végre a hozzám illő férfit, ő oké lesz a maramerlot-csomagommal, emiatt ne aggódjak. Így is lett :) A párom maramerlot-olvasó, és tök lazán fogta fel a témát az elejétől fogva. Jelenleg pedig ő a leglelkesebb kreatív támogatóm - a hugaim mellett, természetesen! A randinaplóm szépen transzformálódik randitanácsadóvá és habkönnyű boldogságbloggá, a meditációs-népnevelő ambícióim így vígan burjánzhatnak tovább :) Egyébként meg randizni a párunkkal is lehet - a mókakacagást az is hozza, méghozzá stresszinterjúk nélkül :D