Nekem a tesco disco a shoppingmókát jelentette mindig is, míg nem Vasarely cinkostársam be nem szervezett egy hétvégi tesco disco bulira az A38-on. No nemcsak úgy mentünk bele az éjszakába aljasulni, hanem előtte lekóstoltuk a Rezeda olaszrizlinget bornaplóstul, és úgy vettük be Budapest hipszterhajójának teraszát éjfél körül. 

Első megfigyelésem a helyszínen: az 1 négyzetméterre jutó hellószia pasik száma olyan elképesztően magas, amilyet még egyetlen partin se tapasztaltam!! Nettó öt perc tánci után meg is környékezett egy hipszterszakállas kalapos srác, hogy táncoljunk - Vasarely jó fej volt és elsasszézott egy fröccsért, teret engedve nekem :) Kalap úrral közben bemutatkoztunk egymásnak, és már bele is kérdezett az oly fontosnak hitt lényegbe: “És mivel foglalkozol?”. Ezt a kérdést én nem szoktam az elsők között feszegetni, mert rögtön dobozba rakja az embert: nyilván más pre-koncepciókkal élsz egy “temetkezési vállalkozó vagyok” válasz hallatán, mint ha a kiszemelted account manager. Szóval nem szokásom ezt a kérdést erőltetni, de megtippelni a másik foglalkozását, na azt szeretem :D Kalap úrról első körben úgy gondoltam, kreatív marketinggel foglalkozik. “Ó nem, bárcsak…” - mondta. Hát ha nem, akkor biztos fesztiválszervező - az sem. Ez esetben biológus - mint kiderült, az sem, de már közelít: pszichiáter :D Hümm, nem tudom hány tippből szültem volna meg ezt az opciót, de gyanítom lepörgött volna pár Depeche Mode-album addig is... Szóval magasröptű tánci-társalgásunk odáig fajult, hogy már a Schoperhauer-terápiánál tartott kalap úr, amire én megkérdeztem, hogy ugyan a pesszimizmus filozófusáról milyen használható terápiát neveznének el, meg úgy egyébként is merész Schopenhauert emlegetni egy teraszdiszkón, 10-ből 1 ember ha ismeri itt, de kalap úr rávilágított: ez nem az, aminek látszik, itt kérem magasan képzett filozofikus alkatok buliznak. Ná gút, én elhiszem, de már röppentem is odébb, mert pszichiáterünk egyre értelmezhetetlenebbé vált és a “Mennyire vagy ittas 10-es skálán?” kérdésre a “20-as” válasza megpecsételte bimbózó táncparkettrománcunk halálát…

Vasarely megbízható barát, újra egyesítettük ereinket lágy Hiperkarma-dallamokra. Kávé híján kivételesen egy energiaitalt feleztünk meg testvériesen, amivel úgy vagyok, mint a McDonald’s-szal: ellenzem, de szökőévente egyszer azért jólesik :D Rövid volt a reunion, mert felbukkant a színen egy újabb szakállas srác, hiába no, ilyen ez a budai nightlife :D Szakállas versenyző nr. 2 védjegye a fent szolidan kigombolt ing, ami speciel nálam meg is tette a hatását, és Vasarely másodszorra is udvariasan ellépett egy bambiért, így lehetett sürögni-pörögni a táncoslábú szekszi lovaggal. Vele sejtelmesebben telt az elkövetkező 30 perc, mert minimálisat beszéltünk, maximálisat boogiztunk Carson Comára, Arctic Monkeysra, Fran Palermora. A kevés beszéd ellenére egy ponton így nyilatkozott: rövid kommunikációnkból is azt látja, mennyire művelt vagyok. Hűha, gondoltam magamban, itt két forgatókönyv játszik: vagy azért emeli ki ezt így, mert ő nem az, és bántja a fülét a szóhasználatom, vagy azért, mert ez tényleg akkora entellektüel közeg, mint amilyennek a pszichiáter beharangozta. Majd kiderül; elkérte a számom, hogy szeretne velem később is találkozni, ezután pedig visszalibbentem Vasarelyhez, hogy egy utolsó nyáridézőt sétáljunk hazafelé az éjszakai 20 fokban…

Másnap be is jelentkezett mr. kigombolt ing, hogy lenne-e kedvem vele találkozni klasszikus randi keretében. A randi szó használata melengette a szívem, nemcsak azért, mert randiblogot vezetek, hanem azért is, mert tapasztalataim szerint a magyar srácok kevésbé merik randinak nevezni a találkát. Előbb nevezik kávézásnak, ismerkedésnek, de nem sűrűn randinak - mintha óvatosan kellene bánni ezzel a kategóriával, pedig nincs ebben semmi takargatnivaló. Sőt, szerintem kimondottan izgalmas: a randinak van egy töltete, egy romantikus szándéka. Ha ezt tompítja bárki is olyan megfogalmazással, hogy “kávézzunk egyet” vagy “megiszunk egy italt”, az elvesz belőle. 

Tehát igent mondtam mr. kigombolt ing randimeghívására, és másnap már találkoztunk is a Bartókon - mert mint mondta, érezni lehetett rajtam, hogy budai vagyok. Lassan tíz éve élek Budapesten, azt hiszem mostanra lettem valóban lokál arc, ha nem az jön le rólam, hogy vidéki vagyok, hanem autentik budai :D Kiültünk a második legkedvencebb romkocsmám teraszára, én kikértem pénteki nosztalgiából egy olaszrizling fröccsöt, mr. gombolkozz pedig egy IPA sört. És bepótoltuk a bulin mérsékelt kommunikációt: kiderült a srácról, hogy Közel-Kelet kutató - ahogy a pszichiátert, ezt sem vágtam volna rá zsigerből :D Mondjuk lehet ehhez a témához a humuszon meg a falafelen át könnyebben tudok kapcsolódni… :) Sose értettem azokat a párokat, akik nem tudnak kettő mondatnál többet mondani arról, mivel foglalkozik a kedvesük: oké, hogy bonyolult, oké hogy nem életszagú lányként a párunk java scriptjeit olvasgatni esténként (olvass is inkább maramerlot-t! :D), de annyi érdeklődés legyen bennünk, hogy amivel a másik napi 8 órában foglalatoskodik, azt ne intézzük el egy “nem értem”-mel. Na de visszakanyarodva randinkhoz, a Közel-Kelet-kutatás szimpatikus terület, merengtünk egy sort az arab nyelv érdekességeiről, egyszer rég vágytam én is nyelvész lenni… Az is kiderült, hogy a srác olaszoktól tanult bolognait főzni - na az olasz konyhára meg ki ne tudna rárezonálni!! A biciklirajongásra is könnyű, mert zöld - bár az enyém lent porosodik a pincében, nálam a roller van aktív használatban... De nem tudtunk megmaradni a matériák talaján, szép lassan egyre filozofikusabb irányba mentünk el a társalgásban, beigazolódni látszott a pszichiáter meglátása a szofisztikált tesco disco közönségről; kortárs művészetről, a vízivás rituáléjáról és a berögződésekről beszélgettünk. Palesztináról, a barátság szintjeiről, introvertáltságról. Kicsit olyan volt, mint a tavalyi randim a Greenpeace-es sráccal, akivel gyönyörűen megváltottuk a világot eszmék szintjén, de semennyire se volt romantikus. Pedig Közel-Kelet kutatónk helyes pasi volt, csak valahogy a kémia a táncparketten jobban működött közöttünk, mint asztal mellett ülve, a budai kultnegyed miliőjében. Egyikőnkben sem tolult fel a flörtfaktor, egyikőnket se kápráztatta el a másik.

Nem tudatosult ez még ott ennyire konkrétan, helyváltoztatás végett indítványoztam, hogy sétáljunk egyet, úgyis annyit ülünk mindketten… Visszakérdezett, hogy sétálni szeretnél? Huh, EGY ILYEN VISSZAKÉRDEZÉS JELZÉS. Nem azt mondta, hogy örömmel, nem azt mondta, hogy jó ötlet, hanem mintha hezitált volna. Sétáltunk végülis, de olyan is volt az a séta… :D Úgyhogy az útbaeső fagyizóban toltam egy kivételt és megengedtem magamnak az év első cukros fagyiját, hogy amíg megbeszéljük, milyen kutyánk nem lesz közösen, legalább barackos túró rudi ízét érezzem a számban :D A legelején kellett volna már sejtenem, hogy nincs közös jövőnk, mikor fröccs helyett sört kért, de szükséges volt az a két és fél óra hozzá, hogy kibontakozzék a konklúzió: két szép okos emberből még nem következik, hogy it’s a match! Leváltunk egymásról a Móriczon - nem miatta fogom leporolni a biciklim és nem miattam fogja megkóstolni a vegán bolognait :D 

Tanulság: a tesco disco entellektüelebb ismerkedő platform, mint egy könyvtár, pedig abban is van ám potenciál (részletek a következő szerelemszerdán) ;)