Miért van az, hogy sokszor kívülállóként világosan látod, hogy egy barátod vagy rokonod kapcsolata nagyon gáz és véget fog érni, míg ő maga rendíthetetlenül küzd érte? Hogy számodra annyira egyértelmű: a vesztébe rohan a barát/a rokon az aktuális párja mellett, ő viszont nem ezt látja, de legalábbis nem ezt vallja… Miért érzed TE olyan biztosan azt, amit az érintett fél nem? Nos, a rózsaszín felhő nagyon el tud vakítani, de a különböző gátoltságok még inkább megalkuvóvá tehetik azt a bizonyos barátot, rokont:

-első szerelem, ahol nincs összehasonlítási alap;

-kisebbrendűségi érzés, hogy nem találna jobbat;

-önsanyargatás és önigazolás, hogy ezt érdemli, netán szenvednie kell (és ha véget ér a kapcsolat, az is lehet önigazolás, hogy lám, ez se sikerült).

Tapasztalatom szerint senkit nem lehet megmenteni jótanáccsal, mert a kívülálló szava lepereg, ha szerelemről van szó. Mindenki a saját leckéjét tanulja, senki nem kér a jószándékú megmondóemberek magas lóról odavetett monológjaiból :) Ezért két dolgot tehetsz: very zen módon hallgatsz, vagy barátilag/családilag kifejezed aggodalmad a kapcsolatot illetően. Ha hallgatsz, azzal nem bántasz meg senkit. Ha megmondózol, azzal igen, de legalább tiszta lesz a lelkiismereted, hogy az értékrended szerint cselekedtél. Egy jó barátság/családi kötelék el fogja bírja a kritikát. Egy rosszat meg érdemes fenntartani?

Miben más coach-hoz menni mint pszichológushoz? Milyen témákban tudok segíteni coachként és hogyan? Ma ezt válaszolom meg 5 mondatban - mert tudom, hogy a nyájas olvasó idejét kímélni kell ;)