Imádom a könyvtárakat! Van annak egyfajta vidéki romantikája, mikor körbeleng a kultúra, és felváltva bámulászhatod az embereket meg a könyvszagú könyvespolcokat... Legszebb egyetemi emlékeim közé tartozik a könyvtárazás, az ablakon kimerengés tanulás közben, helyett :) Olyan az a szcéna kicsit, mint a konditerem: ha eleget jársz ugyanoda gyúrni, egy idő után feltűnnek ugyanazok az arcok, némelyekkel összehangolódik az időzítés. Azt mondják, a fizikai közelség elősegíti a szimpátiát, vagyis az a tény, hogy sokszor látjuk egymást, az “ismerősök vagyunk” érzetét kelti. A könyvtárban is volt egy srác, akivel sűrűn összetalálkozott a tekintetünk... Egyszer úgy adódott, hogy ahhoz az asztalhoz ült le, ahol én tanultam, és időről időre felpillantott rám olvasmányaiból. 100% művészléleknek tűnt. Középhosszú haj és komoly tekintet, rendezőszemüveg. Nem is rendező, olyan volt, mint a festőnek állt fiatal Keanu Reeves!! :D Aztán valami csip-csup dologgal beszélgetést kezdeményezett. A nem túl mélyenszántó indító csevej aztán sétába torkollott a könyvtár parkjában, amit egy másik alkalommal megismételtünk, és a harmadik találkánk is a könyvtárban játszódott. A könyvespolcok diszkrét takarásában csattant el az első csókunk később, pont ahogy lennie kell!! 

Lelkesedtem a srácért. Tetszett, hogy zenélt, az ilyen artsy vonal mindig kicsit bebizserget :) Az lenne már ultramenő, egyszer közösen játszani valami körtemuzsikát… Meg az is tetszett, hogy tanult Írországban, és valami szolid szektával nyomult Franciaországban (értsd: ilyen kommunaszerűben élt pár hónapot, de vagány már!!) Lenyűgözött még nem annyira gurmé egyetemistaként, hogy nem Lipton, hanem szálas jázminteát iszik… Nagyon kifinomult randijaink voltak, ez a könyvtárban ismerkedés fennkölt pályára állított minket :)

Egzotikus volt nekem ez a művészlélek, kontrasztba állítva az én racionalitásommal. Könnyeden szemlélte az életet. Aztán persze ezt is túl lehet tolni, ahogy sikerült is neki: mikor a borfesztre beszéltünk meg találkozót, egy órát késett. Még soha nem vártam ennyit senkire!! Majd mikor felbukkant, szabadkozása a következő volt: “Olyan meditatív állapotba kerültem otthon, amiből nem tudtam csak úgy kijönni”. Szerintem jogos válasz erre, hogy “WTF?” :D A mai napig nem világos, milyen meditatív állapotra gondolhatott hősünk, és ezt még csak-csak elnéztük neki, viszont hogy a szülinapi bulimra se jött el utána, mondván hogy még túl frissek vagyunk a közös ünnepléshez, na ez már igen necces. Ezt követően volt még egy találkánk, ahol is elindultunk sétánkra kézen fogva, de egy szó nélkül. Mentünk mendegéltünk, majd öt perc néma bandukolás után egy kereszteződéshez érve megkérdezte, hogy akkor most szakítok vele? Én erre azt mondtam, hogy igen. És ő ment balra, én meg jobbra mentem, azóta se láttam :D

Tanulság: az ellentétek csodálatosan bevonzzák egymást, de hosszú távon mégis sanszosabb, hogy a hozzánk hasonlóval fogunk jól kijönni. Művészlelkek kíméljenek! - ezzel a mondattal búcsúzott maramerlot, és már forralta is a vizet a jó kis filteres Lipton teájához :)