Jókedvemben már írtam egy cikket az optimizmusról. De azt nem írtam meg, hogy az optimizmus mélyen az önbizalomban gyökerezik. Sokakkal elmélkedtem már a társkeresésről világmegváltó gondolatok közepette. A konklúzió egyértelműen (és tudományosan is) az, hogy az önbizalom a randizásban, és alapjában véve a párkapcsolatban is nagyon erősen meghatározó tényező. Olyannyira jellemez minket önbizalmunk vagy önbizalomhiányunk, hogy az kihat megannyi más képességünkre is. Hogy derűsen vagy pesszimistán látjuk-e a világot, miként viselkedünk más emberek társaságában, mennyire oldódunk fel vagy fordulunk be... És igen, hogy merünk-e randizni! Később pedig beleengedni magunkat egy párkapcsolatba, küzdeni érte, ha kell, vagy dobbantani belőle, ha a helyzet már menthetetlen.

Megnyugtató a gondolat, hogy az önbizalom nem velünk született tulajdonság. Kondicionálható - támogathatjuk, erősíthetjük :) Különböző háttérrel érkezünk mind, másként edzett minket az élet, de felnőtt emberként arra mutogatni, hogy sose volt önbizalmunk (ergó már nem is lesz), az nem kerek. Általános iskolában például durván nagyzoló voltam, körülbelül annyira szofisztikált, mint egy tank :D Aztán a gimiben jött egy még nálam is dominánsabb karakter, és én visszahúzódtam - két dudás egy csárdában nem annyira komfortosan fér meg ugye… 

Akkor én összességében magabiztos voltam vagy sem? Azt mondanám, az idő előrehaladtával vagyok egyre magabiztosabb. Ez pedig abból táplálkozik, hogy elhittem, elhiszem: értékes vagyok. Ezt érzékeltette velem a családom, mióta az eszemet tudom - szerencsés vagyok, szerető és elismerő szülők nem mindenkinek pottyannak csak úgy. De hol van az önbizalomban az én szerepem? Két fronton tudom megteremti magamnak azt az érzést, hogy értékes vagyok: 

-építgetem a valódi énemet, a stabil belső magot, melyre támaszkodhatok, és

-értéket teremtek a környezetem számára, próbálok hasznos lenni a világban.

A stabil belső mag nekem azt jelenti, hogy érzem, bízhatok magamban, hogy helyesen cselekszem. Gyúrtam erre mentálfitnesszel (a cukormentes kihívás kőkemény önfegyelemedzés) és lelkigyakorlattal is (hálanaplózni minden jót, ami velem történik). A stabil magunk az, amihez akkor is visszatalálunk, mikor lehántunk magunkról minden sallangot, és csak a lényeg marad: mi is vagyok én, mit képviselek? Attól persze, hogy a stabil belső mag ilyen letisztult dolog, még csinosítható, tuningolható, én például nagyon hiszek a fejlesztésében. Magamra szedni minél több információt a világból, minél több embert, kultúrát, tevékenységet megismerni. Volt is az a mottó régebben: “a tájékozottság magabiztossá tesz”. És ezt a korona sem állíthatja meg - ha Shakira tudott filozófiát tanulni a karantén alatt, akkor én is le tudok vizsgázni projektmenedzsmentből két hét múlva :D 

Az önértékelés másik aspektusa lehet a hasznosságérzet. Ha teszünk másokért, az nem giccses, hanem ténylegesen jobbá teszi a világot. Hisz mi egyéb értelme van ennek az egész furcsaságnak, amit életnek nevezünk, ha nem az, hogy próbáljunk minél jobban élni benne? Márpedig van hatásunk egymás jólétére!! Például rájöttem, mennyire igénylik az emberek, hogy elismerjék a munkájukat, mégis sokan vannak, akik ezt alig-alig kapják meg. Azóta köszönöm meg mindig a kukásautósoknak a munkájukat, mikor elhaladnak mellettem a budapesti utcákon - hiszem, hogy ez az apróság is hozzátesz az életükhöz. Végiggondoltad már, te mitől érzed magad hasznosnak? :)

Az önbizalom kényes kérdés, túl sok sérelem sebzi időről időre. De az a szép, hogy önbizalmunkat ténylegesen növelhetjük magunk is. Önfejlesztéssel és a világ iránt való kedvességünkkel. Mert mikor minden megcsúszik a lábunk alatt, akkor is ott lesz az a stabil belső mag, amit felépítettünk. És ha azt mondja a randink, akihez nagy reményeket fűztünk, hogy “Túl sok vagy”, akkor nem dőlünk a kardunkba, hanem megy tovább az élet, és lesz majd újabb randink mással, egy sokkal ígéretesebbel. Nyilván túltolni sem jó azt a fenenagy önbizalmat, randin az arrogáns ugyanolyan zavaró, vagy még rosszabb, mint egy túl félénk… De hogy az önbizalom segít merni és segít hinni, az biztos :)

Mikulásra kaptam a csizmámba ajándékot reggel, de nem vettem észre rögtön, mert általában nem lefelé nézek, hanem magam elé egyenesen. Magabiztosan járni kihúzott háttal, az egy jóleső érzés. A randizásban megingott bizalom helyrehozható: lehet, hogy érdemes magabiztosabb járással kezdeni. Vagy egy online tanfolyammal a fejlődés jegyében. Vagy egy köszönömmel valakinek, akinek a munkáját nemigen szokták megköszönni :)