Lélekemelőnek szánom a mai történetet, hogy lásd, érdemes nyitni a randizás felé szingliként, mert csodás élmények születhetnek belőle! Ha kapcsolatban vagy, akkor viszont el ne kanászodj nekem, mars szépen vissza a párodhoz :D

Volt egyszer egy tinderprojektem: turistásan szétnézni azon a hírös húspiacon! Nem a tindertől vártam a nagy Ő-t, de nem is menekültem volna sikítva, ha rám talál a vegánszerelem egy gyengéd mégis férfias, intelligens, humoros, nemdohányzó, jól szituált, sportos, érzelmes, kreatív, udvarias, világlátott srác személyében… Rámírt egy helyes építész az egyik feel the sunshine képem kapcsán, érdeklődött, hogy hol készült. Tinderaranyszabály: érdemes olyan képet feltenned, aminek sztorija van. Beszélgettünk néhány napig, míg nem indítványozta, hogy pénteken munka után találkozzunk. Nem is akárhol: nyár lévén menjünk le a Velencei-tóhoz! :) Na ez egyrészt kalandos ötlet, másrészt van benne némi rizikófaktor. Nyilván tök izgalmas egy napsütéses-fürdőzős programmal indítani, számomra legalábbis :) Ugyanakkor ott a kockázat, hogy ha nem jól sül el, akkor nem lehet hamar lelépni, hanem ott ragad az ember órákig a Velencei-tónál, és onnan kell hazagettyolni. Természetesen az addigi üzenetváltásainkból úgy éreztem, harmónia meg minden is van, úgyhogy kalandfokozatba kapcsoltam és szendén igent mondtam :) 

Le is vonatoztunk szépen (imádok vonatozni, idegenek autójába nem ülnék be amúgy sem), és a gárdonyi zöldön lepakoltunk, fürdőruhára vetkőztünk. Ez már kapásból megugrik pár szintet a randilétrán, de konditermen edződtem, nem vagyok szégyenlős, úgyhogy ez a része teljesen rendben volt :) Amire eléggé rápörögtem, az az, hogy hozott két úszógumit!! Imádtam, ezer éve nem volt rajtam úszógumi, egyszerre retro és vicces, könnyű engem lenyűgözni! Szóval beúsztunk a vízbe, hagytuk magunkat ringatózni a hullámokon, néhol össze is sodródtunk spontán, de ezt mindketten kellő ártatlansággal kezeltük. Aztán mikor már kicsit hüsi volt a víz, visszamásztunk a partra és száradásnak indultunk. Majdnem giccses volt de mégse, mikor a lemenő nap sugarainál megcsókolt :) Úgyhogy nem kellett kénytelen-kelletlen hazamenekülni a Velencei-tóról, hanem visszavonatoztunk kettecskén, kéz a kézben. Budapesten landolva még beültünk egy zöldveltelini-fröccsre a Parkszínpadnál, és mikor hazakísért, úgy váltunk el, hogy vasárnap jön értem és megyünk kajakozni. Ez volt eddig a felvezetés a legjobbrandihoz :)

Vasárnap reggel 10 óra, jön értem biciklivel. Én is leporoltam az enyémet, mert sportolászok, de a biciklim több mint egy éve az igazak álmát aludta a pincében. Viszont lelkes vagyok nagyon, minden mozgás lelkesít, úgyhogy izgatottan vágok neki a tekerésnek. Legurulunk a Római-partra, közben elhangzanak felvillanyozó dolgok a szájából: hogy szívesen kipróbálná velem a jógát, mert egy ideje már birizgálja a fantáziáját. Hogy érzékeny a tejfehérjére - már fordítom is magamnak, hogy kapható lesz a vegán csicserisajtomra!! :) Hogy ő szervezi a munkahelyén a futóversenyeket, és mint kiderült, már vettünk részt ugyanazon a versenyen. És mesél budapesti épületekről, hogy miket tervezett az ő irodájuk, hogy milyen Bauhaus-túrák vannak, hogy miért nem lehet mindenüvé fákat ültetni, ahogy én szeretném… :) Közben megérkezünk a kajakkölcsönzőhöz, kiderül, hogy csak kenu van. Nem műértő lévén nekem új, hogy azt úgy fogjuk párosban tolni, hogy szinkronizáljuk az evezésünket, de ez csak még romantikusabbá teszi az egészet :)

Egy óra idegnyugtató kenuzás következik. Azért idegnyugtató, mert víz van, meg lágy szellő van, meg jó levegő. Játékosan lepocsoljuk egymást vízzel, összenevetünk, egy Coca-Cola-reklámban sincs több vidámság :) És sportolunk, termeljük az endorfint meg dopamint halomra, a karom leszakad, de olyan boldog vagyok, mint három másik! 

Kikötünk a Lupa-szigeten, irány az egyetlen büfé. Lángosuk nincs sajnos, pedig erről fantáziáltam hevesen, elmorzsolok egy könnycseppet… De az építész visszaterel rózsaszínebb terepre, veszünk nasit, pokrócot terítünk, és következzék egy órácska szieszta a félárnyékban :) Csak fekszünk kéz a kézben, és elmélkedünk a világ nagy dolgairól: milyen ótvar büfé az, ami nem tart lángost? Vajon mennyibe kerül egy ingatlan a Lupa-szigeten? Ki mennyit fetreng a tévé előtt hétvégenként? Kiderül, hogy vannak közös bakancslistás filmjeink és pompás ajánlóink is egymás számára. Gyönyörűen egyetértünk abban, hogy nehéz néha visszafogni a politizálást családi berkeken belül, de jobb a békesség. Majd a békesség jegyében körbesétáljuk a szigetet - nem egy Gerecse50 teljesítménytúra, fél óra alatt bejárható, de nagyon együttrezonálós-sohavégetnemérős :)

Merengünk még egy kicsit a vízparton, aztán szépen visszakenu a Római-part felé, közben pedig útbaejtjük a korábban kiszemelt, addigra kiüresedett partszakaszt egy lopott csók erejéig… Újabb endorfinevezés, ezúttal kicsit inkább erőltetett menetben, már kevésbé kecsesek az evezőcsapások, de azért még romantische :) Végre kikötünk, és kellemes fáradtsággal ülünk újra biciklire, hogy hazatekerjünk, pontosabban vegánburgerezzünk egyet. Merthogy kapható kedves építészünk az ilyen bohémságokra!! Na nem magától javasolja persze, de nem is ellenkezik :) Én meg ettől már repesek örömömben, megkímél az ócska “És utána beülünk IGAZI hamburgerre is haha?” típusú vicceskedéstől… Sőt, kedves építészünknek kimondottan ízlik a tofuelemózsia, ilyenkor én már nem bírok magammal a gyönyörűségtől!! Hazáig kísér a 11 órásra nyúlt program után, és miután elválunk az ajtómban, még boldogan bevésem a naplómba, hogy ez volt életem legjobb randija...

Tanulság: néha lehet önmagában is örülni a dolgoknak, anélkül, hogy közben folyton a jövőbe tekintenénk már. Egy legjobbrandi annak utóéletétől függetlenül is legjobbrandi maradhat életünk könyvében :)